2014. április 12., szombat
Nulla | A teljes bejegyzéshez ➜
A könyvtárbéli találka
Olyan sok ideje ültem már a könyvtárban, a tanulótársam mégsem akart megmutatkozni.
Ez eléggé feldühített, így, szerintem teljesen jogosan, felálltam és otthagytam a, már egy ideje kiürült helységet, amelyben a legérdekesebb dolog, a könyvtárosnő aranyszínű ceruzája volt, valamint az, hogy a négyeses és a hatos sor között, sokkal jobban lehetett érezni az állott könyvek szagát, mint a többiben.
Már megint nem jött el - legközelebb fel sem teszem neki a NAGY kérdést: tanulunk együtt?
Amikor kilöktem az ajtót, valaki pont befelé jött.
Reménykedve néztem fel; kérlek legyél Lili, kérlek legyél Lili!
De nem, nem ő volt, hanem (álomromboló módon) a könyvtáros.
Miben reménykedtem? Lili sosem jön el!
Megráztam a fejemet, majd kisétáltam az épületből.
Amikor már pár lépés távolságra voltam a könyvtártól, hallottam, ahogyan mögöttem az ajtó kinyílik. Érdektelenül hátrafordultam, majd elképedve láttam, amint egy szőke hajú, magas srác kilép az ajtón.
Találkozott a tekintetünk.
Féloldalasan elmosolyodott, én pedig belepirultam a perzselő pillantásába.
Azt hiszem, képes lettem volna ott, helyben szétrobbanni a boldogságtól, és egy kicsit örültem, hogy Lili végül nem jött el, mivel akkor biztosan fel sem tűntem volna neki, hiszen Lili szőkesége, és a gyémánt kék szeme, valamint a tökéletes testalkata minden tekintetet magához vonzz, ellenben az én barnaságommal.
Aztán már ott sem volt.
Akkor találkoztam vele először.
15:28
2014. április 12., szombat
Nulla | A teljes bejegyzéshez ➜
A könyvtárbéli találka
Olyan sok ideje ültem már a könyvtárban, a tanulótársam mégsem akart megmutatkozni.
Ez eléggé feldühített, így, szerintem teljesen jogosan, felálltam és otthagytam a, már egy ideje kiürült helységet, amelyben a legérdekesebb dolog, a könyvtárosnő aranyszínű ceruzája volt, valamint az, hogy a négyeses és a hatos sor között, sokkal jobban lehetett érezni az állott könyvek szagát, mint a többiben.
Már megint nem jött el - legközelebb fel sem teszem neki a NAGY kérdést: tanulunk együtt?
Amikor kilöktem az ajtót, valaki pont befelé jött.
Reménykedve néztem fel; kérlek legyél Lili, kérlek legyél Lili!
De nem, nem ő volt, hanem (álomromboló módon) a könyvtáros.
Miben reménykedtem? Lili sosem jön el!
Megráztam a fejemet, majd kisétáltam az épületből.
Amikor már pár lépés távolságra voltam a könyvtártól, hallottam, ahogyan mögöttem az ajtó kinyílik. Érdektelenül hátrafordultam, majd elképedve láttam, amint egy szőke hajú, magas srác kilép az ajtón.
Találkozott a tekintetünk.
Féloldalasan elmosolyodott, én pedig belepirultam a perzselő pillantásába.
Azt hiszem, képes lettem volna ott, helyben szétrobbanni a boldogságtól, és egy kicsit örültem, hogy Lili végül nem jött el, mivel akkor biztosan fel sem tűntem volna neki, hiszen Lili szőkesége, és a gyémánt kék szeme, valamint a tökéletes testalkata minden tekintetet magához vonzz, ellenben az én barnaságommal.
Aztán már ott sem volt.
Akkor találkoztam vele először.
15:28
Hiszek a szerelemben ★
A nevem Kis Johanna.
Gondolom említenem sem kell, hogy ez egy átkozottul elcseszett név. A szüleim és a barátaim mind Jo-nak hívnak, mint valami férfit, az egyetlen értelmes lény, az a húgom, aki viszont Hannának hív, akár csak a tanárok. A távolabbi futó-ismerőseim mind a keresztnevemen szólítanak - Johanna.
Az elmúlt 21 évem nem szólt másról csak az unalomról, és a szobámban, valamint a suliban való döglődésről, de ez tulajdonképpen nem is zavart, sosem. Viszont, amióta megismertem ŐT mintha újra élnék. Élek. Lélegzem, érzem a környezetemet, látom, tapintom a fényt, a levegő velem szárnyal, én vezetem. Látok, és hallok, mindent úgy érzek, mintha eddig ki lettem volna kapcsolva. És ez fantasztikus.
Szeretem.
Hiszek a szerelemben ★
Gondolom említenem sem kell, hogy ez egy átkozottul elcseszett név. A szüleim és a barátaim mind Jo-nak hívnak, mint valami férfit, az egyetlen értelmes lény, az a húgom, aki viszont Hannának hív, akár csak a tanárok. A távolabbi futó-ismerőseim mind a keresztnevemen szólítanak - Johanna.
Az elmúlt 21 évem nem szólt másról csak az unalomról, és a szobámban, valamint a suliban való döglődésről, de ez tulajdonképpen nem is zavart, sosem. Viszont, amióta megismertem ŐT mintha újra élnék. Élek. Lélegzem, érzem a környezetemet, látom, tapintom a fényt, a levegő velem szárnyal, én vezetem. Látok, és hallok, mindent úgy érzek, mintha eddig ki lettem volna kapcsolva. És ez fantasztikus.
Szeretem.